Agymenetelés

A legnagyobb félelmem: Találkozni a volt legjobb barátnőmmel

Röviden, hogy mi is történt: Nórával mi tényleg nagyon jó barátnők voltunk, az az igazán jóban-rosszban, testi-lelki nagy barátság volt a mienk. Nagyon sok ökörséget megcsináltunk együtt, aztán egy nap beteg lett a kisfia. Agyhártya gyulladása volt és egy hónapig kómába feküdt. Sosem felejtem el azt a napot, amikor elmentem vásárolni és egyszer megszólalt a telefonom. Nóra volt. Tudtam, hogy miért hív, Zalán elment. Forgott velem a világ és azt sem tudtam, hogy mit mondjak neki, fogtam magam és bementem hozzá a kórházba, hogy ott legyek vele abban a nehéz időszakban. Senkit nem akart látni maga mellett, egyedül csak engem és a páromat tűrt meg. Ott voltam és fogtam az én Nórám kezét, fogtam és szorítottam magamhoz, talán valami láthatatlan erőt akartam neki adni, abban az iszonyú pillanatban. A kicsi fia ott feküdt, mozdulatlanul már az angyalokkal táncolva. Nem is tudom, hogyan tudta az utána következő napokat túlélni.

Majd teltek, múltak a napok, hetek és ő talált magának egy másik férfit, akitől a temetés után már két hónapra teherbe is esett. Összeházasodtak, de nekem nem volt helyem az esküvőn, valamiért nem hiányoztam neki ott. Aztán meg elment, egészen Svédországig.

Nem vesztünk össze semmin, csak egyszerűen mintha egy ollóval kettévágták volna a mi barátságunkat. A mai napig nem tudom, hogy mi és miért történt.

Az alaptanfolyamon arra jöttem rá, hogy nem tudtam neki megbocsátani, hogy ilyen gyorsan és hirtelen túl tudott lépni a kisfia halálán. Holott azt nem tudtam, hogy Ő micsoda fájdalmakat élhet át, annak ellenére, hogy új párja van és babát vár. Azt a kicsi angyalt ő 2 évesen eltemette, és így túl tudott lépni ezen a nagy fájdalmon.

Úgy egy hete kiderült, hogy visszajön dolgozni két hónapra. Na nekem ezzel a hírrel annyi lett. Teljes kiborulás, hisztériás roham és minden féle reakcióm volt a hír hallatán, ugyanis ha néhanapján haza látogattak az újdonsült párjával és az azóta megszületett kisfiával, én mindig elbújtam akár a WC-be is, csak ne kelljen vele találkozni. És erre, ott lesz két hónapig, nem tudok előle elbújni, nem tudom elkerülni. Szembe kell nézzek vele és vele együtt a  félelmemmel. Nagyon félek a találkozástól, de már tudom, hogy nem véletlen jött ő vissza az életembe, mert még dolgom van ezzel a történettel és valamire még meg fog tanítani. Azt hiszem lesznek ez alatt a két hónap alatt még nagy felismeréseim és nagy kiborulásaim, de az is lehet, hogy egyszerűen csak az első találkozástól rettegek, úgy hogy a szívem még a gondolattól is a torkomba dobog és remeg mindenem, na és a gyomrom, az rettenetes fájdalmat mutat.

Holnap lesz a nagy nap. Kíváncsian várom, hogy hogyan fogok reagálni és milyen érzéseket fog a testem az adott pillanatba jelezni. Figyelni fogom  a reakcióimat és ha valami jönni fog akkor meg fogom nézni, mert szeretném ezt a történetet lezárni az életembe.